top of page

Szalmatüzelésű biomassza kiserőmű

Magyarország biomassza potenciáljának jelentős része gabona és repceszalmában, valamint kukoricaszárban testesül meg.

Az Erőterv Zrt-vel együtt elkészítettük ezen energiahordozók gazdaságos, biztonságos és környezetbarát eltüzelését lehetővé tevő kiserőmű terveit 50 MW és 25 MW teljesítményű változatokban. Ezen kiviteli tervek fontos része volt a tüzelőanyag logisztikája.

Az elkészült terveket típustervként felhasználva, lehetőség nyílt volna arra, hogy az ország több pontján felépítve azokat, egységes agrárenergetikai rendszerré álljanak össze, mely rendszernek a szabályozó eleme, terveink szerint, egy szivattyús energiatározó (SZET)lett volna. A SZET biztosította volna a villamos rendszerirányító (MAVÍR) által igényelt szabályozhatóságot a villamoshálózat mindenkori igényeinek megfelelően.

A 2008 környékén született elképzelés idejekorán történt kezdeményezésnek bizonyult. A tárgyi projekt megvalósítása még várat magára, leginkább a SZET vonatkozásában, az ma is nagyon aktuális a villamos rendszerbe kapcsolt nap és szélerőművek, valamint a (leendő) biomassza erőművek miatt.

bottom of page